Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2020.04.17

Napló - Koronavírus járvány idején (17. rész)

Ma nagyon egyszerűen jött elém egy téma. Kinyitottam a Facebookot, (mi mást?) ezen a gyönyörű napsütéses reggelen, amikor megláttam egy fotót.

Nem, nem fogom ide másolni, az túl egyszerű lenne, inkább leírom mit mond ez a kép. Aztán lehet találgatni.

Habár aki egy kicsit is tájékozódik napjaink történéseit illetően, gyorsan tudni fogja ki „ihletett meg” ennyire, hogy írni kezdjek róla.

Persze csak azt tudom, hogy nekem mit mond, mert lehet, Neked teljesen mást mondana,- hovatovább a fotókat is pártszimpátia (ennek a szónak az ellentéte az antipátia? – mert akkor ez is jó ide) szóval e szerint minősítjük.

Párom két szóval elintézte. Amiket szintén nem fogok itt közreadni, mert úriasszony ilyen szavakat nem használ… (legfeljebb gondol, de legalábbis ritkán írja le nagy nyilvánosság előtt.)

No, de vissza a képre: Egy fiatal 30-as (talán közelebb a 40-hez) nő néz rám, szelíd szinte semmi smink, egyszerű vállig érő frizura, - amennyi látszik belőle - valami elegáns semleges színű kosztüm. Mindezek alapján külön – külön nézve a részleteket akár szimpatikus is lehetne.

De, sőt DE! Mert most jön a lényeg:

Mosolyra húzódó száj, éppen csak egy halvány mosoly, (játszik az ajkán – csakhogy lásd milyen emelkedett stílusom is tud lenni! Hiába no, az ihlet az sok mindent előhoz…) és ehhez a mosolyhoz ott az a csillogó szempár!

És eddig az idill, mert mostantól jön a realitás.

Egy arc, nem külön egy fejtartás, egy szempár, egy mosolyra húzódó száj, hanem az ezekből összeálló összkép együtt, ez fejezik ki magát az embert.

Olyan vagy – amilyen az arcod. Egy arcon rajta van egy ember egész jelleme – mondják a bölcsek.

És ami ezen az arcon így együtt összeállt attól ledermedek és magfagyok, és „szó bennszakad, hang fennakad, lehellet megszegik”… ahogy Arany János már oly gyönyörűen megírta  annó ezt a szituációt.

Mert ezek a szemek, ez a száj  ezen az arcon együtt, egészen mást mond, mintha külön külön szemlélnénk. Ezekben minden benne van, ami ebből az emberből sugárzik: a gúny, az arrogancia, a lenéző magabiztosság… mindehhez – bónuszként - még hozzájön a fejtartás: fölöttetek vagytok, én vagyok a VALAKI, ti meg itt, akikre letekintek, mind – mind senkik vagytok hozzám képest.

Szóval, ez sugárzik itt a képembe erről a női nemünk szépségéről. (persze a "szépség" helyett egészen másra gondolok most)

Így, erről a magaslatról, ezzel a gúnyos fél mosollyal beszél mindenkivel. Kioktatóan, fölényesen, legyenek azok a külföldi sajtó képviselői, politikusok, vagy hazai újságírók. Ja, csak a "saját" sajtósakkal értekezik, akik tudják mit kell kérdezni, - vagy maguktól, vagy mert előre megmondják nekik - mert a holmi ellenzéki firkászoknak még a kérdezési lehetőséget sem adják meg. Így kerek nálunk a világ.

Ami meg még ennél is tovább rontja a helyzetet, hogy ebből a „szelíd, empatikus, anyáskodó, érző, emberséges” nőtípusból van itt másik példány is…

Nőket a politikába, mi?

No, de könyörgöm! ILYEN nőket?

Persze, számoljunk fel minden naivságunkkal, ha nem ilyenek lennének nem kaptak volna meghívót a „válogatott keretbe”. De valamiért kaptak. Valamiért pont ők kaptak.  

Szegény, szegény Magyarország…